Indulhat a világ felfedezése! … 2-3 hónapos kortól babáknak.

Újszülött kisbabánk az első egy hónap elteltével elkezdi döbbenetes gyorsasággal fejleszteni érzékszerveit, amiken keresztül beindul a mozgás stimulálása is.

Születésekor a látása még nagyon éretlen, homályosan és fekete-fehéren lát csak nagyon közeli dolgokat (20 cm). A második hónaptól elkezd lassan élesedni a látása, mosolyog mindenkire, tetszik neki a kapcsolatteremtés főleg az ismerős arcokkal, elkezdi forgatni a fejét. A 4. hónapig a látás hatalmas fejlődésen megy át, elkezd távolabbra is élesebben látni (40cm körülbelül) és érzékelni kezdi az alap színeket (piros, kék, sárga + zöld). Körülbelül erre a korra sikerül neki egyedül hasra fordulni, és vissza.

Ebben a korban nagyon fontos, hogy ne csak a feje fölé akasztható játékokat figyelhesse. Készítsünk neki elő érdekes és stimuláló tárgyakat, amiket elkezdhet felfedezni kezével és szájával. Beindul a felfedezések időszaka, ami körülbelül 18 hónapos koráig fog tartani. Amit akar, ösztönszerűen akarja, nem tudja kontrollálni még magát, ezért fontos, hogy kielégítsük ezeket a természetes szükségleteket.

Az elkövetkező hónapokban az ülő pozíció eléréséig (7-8 hónapos kor) a földre helyezett puha gyűrődésmentes matracra elkezdhetünk lerakni neki tárgyakat, nemcsak a közvetlen közelébe, hanem kicsit messzebbre is. Tartsuk szem előtt, hogy körülbelül 40-50cm-re legyenek maximum a tárgyak a gyermektől, hogy jól lássa azokat. Amikor észrevesz és megpróbál forogva vagy csúszva elérni  egy-egy tárgyat, figyeljük meg, hogy szinte elfeledkezik a szülőről. Vannak viszont pillanatok, amikor felemeli a fejét, hogy meggyőződjön róla “nem veszett el”. A szülő maradjon közel eleinte,  ez biztonságot ad a gyermeknek ezekben az első számára hatalmas “lépésekben”.  Igyekezzetek neki megadni a lehetőséget, hogy önmagát is fel tudja fedezni, egy földre helyezett, de biztonságosan a falhoz erősített tükörrel.

 Először természetesen puha szövetből készült tárgyakat helyezzünk a közelébe: különféle érdekes tapintású szöveteket(20cmx20cm körülbelül) például: csipke, selyem  stb…, rongy labdát, kockát és egyéb formákat, puha csörgőket.

Puha tárgyak és csörgők

Általában 5 hónapos kortól bevezethetjük az első kemény tárgyakat is. Nagyon le fogja nyűgözni gyermekünket a tapintásuk és hangjuk: fa karikák (6cm átmérő a biztonság miatt, körülbelül egy függönykarika). Egyéb fa testek, mint a gömb, henger, ovális (5-6 cm átmérő min.), lehetősége lesz megfigyelni, hogy különféle módon gurulnak és mozognak a földön. Elkészíthetjük az első kemény csörgőket is, kis műanyag üvegekből könnyen tudunk száraz tésztával, lencsével és egyéb természetes anyagokkal kreatívkodni.

Fa tárgyak és kemény csörgők

Ajánlom az első termikus élményt is bátran kipróbálni, nagyon szokott tetszeni: két egyforma műanyag üveget használjunk, az egyikbe rakjunk hideg vizet a másikba meleget (nem forrót). Az egyetlen különbség a két üveg között a hőmérséklet legyen. Gyermekünk nagyon érdekesnek fogja találni.

Hajrá, indulhat a világ felfedezése!

“A tanfolyamon nagyon sok hasznos ismerettel gazdagodtunk, hogy hogyan tanuljuk meg MEGFIGYELNI, MEGHALLANI, MEGÉRTENI gyermekünk testi-lelki-szellemi szükségleteit! Kati összeszedetten, lelkesen kalauzolt minket Maria Montessori szemléletében. Ez egy nevelési módszer, de több annál, egy életstílus. Bekúszik a bőröd alá, átformálja a gondolkodásmódodat, a figyelmedet a gyermekre fókuszálja. Az elején több időt, odafigyelést, türelmet és “kivárást” követel a felnőttől (legyen szülő, nagyszülő vagy pedagógus), mégis egyszer csak beérik, sőt, kamatozik minden befektetett idő, játék, eszköz. Mert ott lesz az okos, önálló és önbizalmában megerősödött, boldog gyermek, aki kiváncsi erre a világra!” 

Tünde

3 gyermekes anya, óvodapedagógus

Blog

Január…új év kezdődik! Elő a naptárakkal!

Az új év kezdete nagy lehetőséget ad nekünk: lehet sokat foglalkozni januárban az idővel otthon, oviban és az iskolában. A gyermekek nagyon szeretik...

10 pontban mit NEM csinál egy Montessori felnőtt

Az elmúlt időszakban több olyan családdal kerültem kapcsolatba, akik a legkisebb gyermekekről szerettek volna tanulni: várandós kismamák,...

III. Montessori Találkozó, Szelidi-tó, Augusztus. 11-14.

Szelíd 2024 Időpont: 2024. Augusztus 11-14. Vasárnap, augusztus 11.   15:00 – 19:00 Hétfő, augusztus 12.   09:00 – 18:00...

Fekete-fehér … újszülötteknek!

Ebben a hónapban nagy örömmel osztom meg veletek egy vendégblogger legkisebbeknek szóló gondolatait. Edittel (@montessoriedited.com) egyelőre online...

Nyár végi gondolatok…

Hosszú, meleg és élményekben gazdag hónapok állnak mögöttünk. Biztos vagyok benne, hogy sok kalandban volt részetek, strandolás, hegymászás. Jutott...

Szelíd 2023

Szelíd 2023 Időpont: Agusztus 13-16 Vasárnap, augusztus 13.   15:00 – 19:00 Hétfő, augusztus 14.   09:00 – 18:00 (ebédszünet)...

Illatpárosítás

Mit szerezzünk be hozzá? Egy kisméretű tálca 6-8 füszeres doboz tartóval 3-4 féle természetes illat (fűszerek, illóolaj vagy zöldség/gyümölcs darab)...

Ételfogó csipesz használata…

Mit szerezzünk be hozzá? Egy alacsony szegélyű boboz vagy tálca Ételfogó csipesz 2 edény 4-5 apróság, amit fel lehet venni a csipesszel – adok erre...

Montessori találkozó Szelíd 2022

Augusztus 8, Hétfő délután: 14:00 Megnyítás, Maria Montessori élete és munkássága (belső aula) 15:00 A gyermek fejlődése, a Montessori módszer...

Mozgatható naptár

Ma már szerencsére egyre szélesebb körben használják a különféle mozgatható naptárakat otthon, bölcsődében és óvodában. Maria Montessori mindig...