Mit hall a gyermek saját magáról?

Maria Montessori szüntelen kérte a felnőtteket, hogy ne beszéljenek gyermekükről negatívan a jelenlétében és akkor sem, amikor nincs ott. Hallja a gyermek, amikor megérkezik a nagyszülő vagy barát és kezdődik: “mindent szétdobál, hisztis, lusta, bepisilt, ma ez történt, ma az történt stb stb …”

Mi sem szeretjük, ha ki vagyunk beszélve a hátunk mögött, vagy meg vagyunk alázva mások előtt. A nehéz időszakon és a problémákon szeretünk csendben átesni, egyedül vagy maximum azoknak az embereknek a segítségével, akikben megbízunk, akik előtt nem félünk kimutatni hibáinkat, gyengeségeinket. 

Adjuk meg a gyermeknek ugyanezt a lehetőséget, tiszteletet. A bizalomteljes kapcsolat kiépítéséhez pont ez kell, a gyermek tudni fogja, hogy megbízhat bennünk, hibázhat előttünk, mi segíteni fogjuk minden nehéz helyzetben. Neki is kellemetlen, ha rosszul érzi magát valami miatt, amit még nem is tud nekünk elmagyarázni, de egyedül sem tud feldolgozni.

Éreztessük gyermekünkkel minden helyzetben, hogy számíthat ránk és megbízhat bennünk!

“A tanfolyamon nagyon sok hasznos ismerettel gazdagodtunk, hogy hogyan tanuljuk meg MEGFIGYELNI, MEGHALLANI, MEGÉRTENI gyermekünk testi-lelki-szellemi szükségleteit! Kati összeszedetten, lelkesen kalauzolt minket Maria Montessori szemléletében. Ez egy nevelési módszer, de több annál, egy életstílus. Bekúszik a bőröd alá, átformálja a gondolkodásmódodat, a figyelmedet a gyermekre fókuszálja. Az elején több időt, odafigyelést, türelmet és “kivárást” követel a felnőttől (legyen szülő, nagyszülő vagy pedagógus), mégis egyszer csak beérik, sőt, kamatozik minden befektetett idő, játék, eszköz. Mert ott lesz az okos, önálló és önbizalmában megerősödött, boldog gyermek, aki kiváncsi erre a világra!” 

Tünde

3 gyermekes anya, óvodapedagógus

Blog

III. Montessori Találkozó, Szelidi-tó, Augusztus. 11-14.

Szelíd 2024 Időpont: 2024. Augusztus 11-14. Vasárnap, augusztus 11.   15:00 – 19:00 Hétfő, augusztus 12.   09:00 – 18:00...

Fekete-fehér … újszülötteknek!

Ebben a hónapban nagy örömmel osztom meg veletek egy vendégblogger legkisebbeknek szóló gondolatait. Edittel (@montessoriedited.com) egyelőre online...

Nyár végi gondolatok…

Hosszú, meleg és élményekben gazdag hónapok állnak mögöttünk. Biztos vagyok benne, hogy sok kalandban volt részetek, strandolás, hegymászás. Jutott...

Szelíd 2023

Szelíd 2023 Időpont: Agusztus 13-16 Vasárnap, augusztus 13.   15:00 – 19:00 Hétfő, augusztus 14.   09:00 – 18:00 (ebédszünet)...

Illatpárosítás

Mit szerezzünk be hozzá? Egy kisméretű tálca 6-8 füszeres doboz tartóval 3-4 féle természetes illat (fűszerek, illóolaj vagy zöldség/gyümölcs darab)...

Ételfogó csipesz használata…

Mit szerezzünk be hozzá? Egy alacsony szegélyű boboz vagy tálca Ételfogó csipesz 2 edény 4-5 apróság, amit fel lehet venni a csipesszel – adok erre...

Montessori találkozó Szelíd 2022

Augusztus 8, Hétfő délután: 14:00 Megnyítás, Maria Montessori élete és munkássága (belső aula) 15:00 A gyermek fejlődése, a Montessori módszer...

Mozgatható naptár

Ma már szerencsére egyre szélesebb körben használják a különféle mozgatható naptárakat otthon, bölcsődében és óvodában. Maria Montessori mindig...

Gyertya otthon a gyerekeknek….

A karácsonyi időszak beköszöntével azon gondolkoztam milyen Montessori tevékenységet mutassak be nektek, ami nem tartozik a szokványos kategóriába...

Egy kis újrahasznosítás otthon!

Aki jobban ismer már tudja, hogy egyre inkább igyekszem “green” szülővé válni...Hoztam is nektek egy nagyon egyszerűen elkészíthető otthoni játékot...