Maria Montessori nem szerette a “módszer” szót használni, de természetesen intézményesítési szükségletből adódott ez az elnevezés. Pedagógiai tanulmányai és felfedezései a gyermek tudományos megfigyelésének és követésének eredményei. Ő azt állította, hogy a gyermek legyen a mi mesterünk “Il Bambino Maestro”.
Ahhoz, hogy tényleg a gyermeket helyezzük magunk helyett a középpontba és mesterünké válhasson, bizonyos alapelveket és nézeteket meg kell értenünk és elfogadnunk. Ezek a Montessori oktatás és nevelés alapjai, meglátjátok legtöbb esetben ellenkeznek a hagyományosan elfogadott és széles körben elterjedt módszerektől.
Elindulásként megpróbálom röviden összegyűjteni a legfontosabb alapokat:
1. Minden gyermek, pont mint minden élőlény, egy természet által meghatározott fejlődési rendet követ. Ezt a folyamatot kell nekünk felnőtteknek megérteni és elősegíteni, megfelelő körülmények biztosításával és eszközök megteremtésével. Ezután bizalommal várhatjuk a munka eredményének megjelenését. A gazda is megalapozza és óvja növényei környezetét, figyel minden hatásra, ami a természetes növekedésüket jó vagy rossz irányba befolyásolná.
2. Érzékeny periódusok megfigyelése és támogatása. Maria Montessori rámutat, hogy a gyermek első években történő fejlődését szenzitív periódusok váltakozása jellemzi. Miről is van szó pontosan? Arról, hogy egy bizonyos időszakban különösen érdekli valami a gyermeket és az ahhoz kapcsolódó tevékenységeket fáradhatatlanul végzi. Ezek jelentéktelennek tűnhetnek számunkra, de a következménye egy teljesen új képesség elsajátítása lesz. Egy érzékeny periódus végével elmúlik az érdeklődés és ezzel a fáradhatatlan, könnyű tanulás lehetősége. Megjelenik a közömbösség és fáradságos munka. Szenzitív periódusok például: a mozgás, a beszéd, a rend, az olvasás és írás, matematika stb. Ha a szülő felismeri ezeket és kielégíti a gyermek igényeit, akkor ő természetes módon boldogan és fáradhatatlanul fog újabb és újabb képességekre szert tenni. Jó példa erre az írás és olvasás: Maria Montessori rámutatott, hogy a gyermekekben körülbelül 4 éves kortól elindul az érdeklődés az írott jelek és betűk iránt. Ilyenkor, ha megfelelő eszközökkel kerül kapcsolatba teljesen egyedül meg tud tanulni írni és olvasni. Meggyőződéssel állította, hogy a legtöbb gyermek 6 éves korra ezen a kezdeti nagyon fontos szenzitív időszakon már túlesett. Amikor bekerül az iskolapadba már egyáltalán nem ez érdekli, így közömbössé válik és fáradságos lesz neki a tanulás. Ne mi döntsük el, mikor mire képes és mi érdekli! Figyeljünk oda ő mit kommunikál nekünk és hatalmas meglepetéseknek, csodáknak lehetünk szemtanúi.
3. Aktív munka! A tanulás Maria Montessori szerint csak úgy mehet végbe, hogy a gyermek konkrét tapasztalatokat szerez, ő dolgozik és tevékenykedik. A test és végtagok intelligens céllal történő mozgása impulzusokat küld az agynak, így az fejlődik mert folyamatosan stimulálva van. Ugyanakkor ösztönzi vissza a gyermeket a további kísérletezés és tevékenységek felé, így saját magát munkában tartja és fejleszti önmaga képességeit. Tehát a gyermek nem imitál cselekvéseket vagy egyhelyben ülve hallgatja valaki magyarázatát, hanem valódi eszközökkel kerül kapcsolatba és tevékenykedhet, amiken keresztül elsajátít konkrét képességeket. Egyedül, szabadon dolgozik egy-egy játékkal vagy tevékenységgel, addig és olyan gyakran ameddig szeretne. Siettetés nélkül tudja saját ritmusát és szükségleteit követni. Minden gyermek más gyorsasággal fejlődik és tanul, és esetleg kisebb nagyobb időbeli eltéréssel érdekli egy-egy dolog. Van, aki előbb jár, később beszél, előbb szeret rajzolni, később számolgatni mindent, ami a keze ügyébe kerül stb. Pont ezért is nincs értelme a programszerűen meghatározott csoportos tanításnak sem. A felnőtt feladata megfigyelni a gyermek igényeit és megadni hozzá a megfelelő eszközöket, megmutatni a használatát és felkelteni benne az érdeklődést.
4. Végtelen tisztelelt és bizalom a gyermek képességeivel szemben. A felnőtt bizalommal várja és figyeli a gyermek természetes megnyilvánulásait, az újdonságok és fejlődés irányába mutató belső késztetéseit és azokat igyekszik támogatni. Pont ezért elveti a jutalmazást vagy büntetést, hiszen az egy külső, kívülről érkező motiváció vagy befolyásolás. Tisztelni a gyermeket azt is jelenti, hogy nem erőltetünk rá dolgokat, nem akarjuk befolyásolni azért, hogy akaratunkat könnyebb és gyorsabb módon elérjük. Így természetesen az erőszak és agresszió minden formája el van vetve.
5. A felnőtt nem lép közbe, javitja ki vagy csinálja meg a gyermek helyett a tevékenységeket. Ösztönösen folyamatosan közbelépünk, amikor gyermekünk valamivel foglalatoskodik: “Ne így csináld! Vigyázz mert …! Figyelj oda mert…! Inkább csináld így vagy úgy …! Természetesen jószándékkal csináljuk, pedig ezzel megzavarjuk gyermekünket. Hamar feladja majd és lehet nem is akarja újra megpróbálni az adott tevékenységet. Pedig pont arra van szüksége, hogy gyakoroljon, tanuljon hibáiból és lehetősége legyen újrapróbálni. Ez elősegíti a koncentrációkészséget, növeli az önbizalmat és önállóságot. Gondoljunk bele, mi sem szeretjük, ha valaki a hátunk mögött áll és kommentálja minden mozdulatunkat vagy esetleg kijavít minket.
6. Szabadságot ad a gyermeknek! Ez az egyik legfontosabb a Montessori nevelésben, de sajnos az egyik legjobban félreértett és kritizált pont. Egyáltalán nem azt jelenti, hogy a gyermek azt csinál, amit akar szabályok nélkül. Azt jelenti, hogy a gyermek szabadon kifejezheti önmagát, lehetősége van kielégíteni a mozgásra és tevékenykedésre irányuló természetes ösztöneit. Szabadon kiválaszthatja mivel szeretne foglalkozni és játszani. Montessori írja egyik könyvében, amikor egy Gyermekek Házába (Casa dei Bambini, Montessori Óvodák elnevezése) látogató érkezik és a következő történik:
- Tehát ez az a hely, ahol azt csináltok amit akartok, ugye? (erre egy gyermek válaszol neki)
- Nem asszonyom, mi nem azt csináljuk amit akarunk, hanem akarjuk amit csinálunk!
Magáért beszél ez a kis történet, így ötvöződik a szabadság a fegyelemmel. Nem egy külső hatás eredménye, hanem egy belső nyugalom, rend és szabadságból adódik.
7. Önállóságra való nevelés. A természet rendje, hogy a gyermek önálló és független felnőtt lesz. Ez az ember fejlődésének végeredménye. A nevelés elsődleges célja is ennek támogatása kell, hogy legyen. Ezért mondja Maria Montessori, hogy ne öltöztessük a gyermekünket, hanem tanítsuk meg öltözni! Ne etessük, hanem tanítsuk meg enni! Ez sok munkát és türelmet igényel a szülőktől, hiszen sokkal gyorsabb és könnyebb felöltöztetni és megeteni, ahelyett hogy hosszú perceket várrnánk egy zokni felvevésére, vagy több időt kellene takarítani a konyhában egy önállóan elfogyasztott ebéd után. Igyekezzünk minden mozdulatunkat és gondoskodásunkat a gyermek önállósága irányába fordítani, ne a mi kényelmünk szerint. Gyorsan meg fogja hozni a gyümölcsét, higyjétek el a rászánt idő nagyon hamar sok szabadidőt fog visszaadni. Ezt is egy gyermek fogalmazta meg legjobban, amikor így kért segítséget Montessoritól: “Segíts, hogy egyedül tudjam csinálni!”
8. A gyermek környezete és a rendelkezésére álló eszközök támogatják és elősegítik a szabad mozgás lehetőségét és az önálló nyugodt fejlődést. Követik a gyermek folyamatosan változó képességeit, igényeit és stimulálják újabb és újabb felfedezésekre és önmaga fejlesztésére.
Remélem, ezzel a pár sorral sikerült mindenkinek egy kicsit jobban megérteni Maria Montessori nézeteit, amiken alapul pedagógiai és nevelési módszere.
